Akkkoul Samira - Fitt World!

Kezd el még ma, hiszen sohasem késő! A mozgás jó, és elengedhetetlen a mai rohanó világ káros hatásai ellen. Kikapcsol, ellazít, felszabadít, jó érzéssel tölt el. és ez csak pár abból a száz vagy ezer szóból amit a sport adhat az ember számára.

Szia Kedves Látogató, tán mozogni vágyó! :)

Akkoul Samira vagyok, 1987 ben születtem itt Magyarországon. Kezdem a legelején, hogy lásd nem is olyan nehéz. Még egészen kicsi koromban úgy 11 évesen eléggé husis kisgyerek voltam ekkor még nem igazán törődött ezzel senki sem, aranyos kislány majd megnő és akkor nem lesznek ilyen gondok. Majd később ez a probléma kezdett elhatalmasodni és ugyan még mindig ugyanaz az aranyos kislány csak már rá kellett jönni, hogy ha meg is nő akkor is túlsúlyos lesz. Ekkor találtam szemközt magam a tánccal. Zoltán Erikáék tánciskolájába járhattam 10 évet, ahol a hip - hop tánc stílussal ismerkedtem meg, jártunk fellépésekre, táborokba, versenyekre. Nem csak arra volt jó hogy egy hatalmas élményt nyújtott, hanem a mozgás szeretetére is megtanított. Persze ez önmagában a túlsúly elvesztésére nem volt megoldás. De ebben a kitartásom és a szénhidrátok, nasik vagyis az étrend megváltoztatása, maga az életmód váltás segített. Akkor és ott dőlt el, hogy az egészséges táplálkozás igenis fontos és mind a mai napig eszerint élek, étkezem. 10 év táncot az éretségi évében hagytam abba adigra "bokros" teendőim miatt sajnos fel kellett adni, napjaim azon részét. Amikor az ember már mozog egy bizonyos ideje szinte elvonási tünetként éli meg a mozgás hiányát. Érettségi után kimaradt egy pár év, majd 3,5 - 4 évvel ezelőtt ismét visszatért a mozgás. Kezdetben futás, otthoni dvd-re tornák, majd később megismerkedtem és beleszerettem az aerobik-ba. Egy évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy jobb lenne a másik oldalról kémlelni a dolgokat és elvégeztem az aerobik sportedzői képzést, valójában ezért írok most Nektek. Szeretném, ha az emberek tudnák azt, hogy mit - miért, mit - hogyan. Akár az étkezés, akár a mozgás terén. Nagyon fontos, hogy azok az emberek akik esetleg túlsúllyal küzdenek és éppen ezért nem mernek lemenni edzőterembe, ne így gondolkodjanak. Tudom mit éreznek, hogy gondolják, hiszen én magam is voltam ebben a helyzetben. Amikor nem elég hogy van egy "kis" plussz, de még azokat a fránya gépeket sem ismerem... Legyetek üdvözölve a világomba, remélem tetszeni fog amit itt láthattok! :) Kezd el és meglátod menni fog! ;)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 7
Havi: 14
Össz.: 5 870

Látogatottság növelés
Oldal: Rólam
Akkkoul Samira - Fitt World! - © 2008 - 2024 - akkoulsamira.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »